BÖRZSÖNY
CSERHÁT
ERDEI ISKOLA
KIÁLLÍTÁSOK
ERDEI VASUTAK
JÁTSZÓTEREK


 
 
 


 
 


 
 


 
 


 

Az erdőgazdálkodás és természetvédelem mellett igyekszünk megfelelni az erdő harmadik funkciójának is. Erdeinkbe erdészeti- és, turista utakon, valamint az erdei vasúton vezetjük be az ideérkezőket. Bővíteni kívánjuk az erdei pihenőhelyek hálózatát, a meglévők felújítását és karbantartását folyamatosan végezzük. Különösen fontosak azok az emlékhelyek melyek szakmánk múltjához kötődnek, ezek felújításával és karbantartásával hagyományainkat is ápolni kívánjuk. Kiemelt szerepet szánunk az oktatási intézmények részéről felmerülő igények kielégítésére, melyek közül az erdei iskolák létesítése, valamint működtetése az egyik legfontosabb feladat. Szeretnénk megteremteni annak a lehetőségét, hogy parkerdeinkben és erdészeti központjainkban az érdeklődő csoportok tanórák vagy egynapos programok keretében ismerkedhessenek meg az erdő, illetve ezzel párhuzamosan Társaságunk életével. A Kismaros - Királyrét között közlekedő erdei kisvasút működtetésének célja, kizárólag a turisták utaztatása, teherfuvarozást nem végzünk rajta.

 

Salgóbánya

  Cím : Salgóbánya, Vár u.4
  Telefon : 32/435049
  Mobil : 20/4554304
  E-mail: salgoerdeszhaz@mail.globonet.hu
  Erdészetvezető : Lévárdi György
 

Domszky Pál Erdészház Erdei Iskola

  Cím : 2638 Kemence Fő út 274
  Telefon : 27-365 161
  Mobil : 20-46 87 041
  E-mail: hoffmann0101@invitel.hu
  Erdészetvezető : Hoffmann András
 

Gördülő Tanösvény

  Cím : 2624 Szokolya -Királyrét
  Telefon : 06-27-375-062
  Mobil : 06-20-468-7050
  E-mail: kiralyret@ipolyerdo.hu
  Erdészetvezető : Ruff János
 

Hollókő

  Cím : Ófalu, Fő tér
  Telefon :
  Mobil : 20/4687100
  E-mail:
  Erdészetvezető : Szabó Sándor
 

Nyírjes erdei iskola

  Cím : Balassagyarmat
  Telefon : 36-35-300-7696
  Mobil : 36-20-4687-126
  E-mail: titkarsag@ipolyerdo.hu
  Erdészetvezető : Szabó Sándor
 

Katalinpuszta-Gyadai-rét

  Cím : 2600 Vác, Báthori út 32.
  Telefon : 06-27/318-989
  Mobil :
  E-mail: vaci.erdeszet@dunaweb.hu
  Erdészetvezető : Dobó István
 

 

 

ende
Keresés