A fenntarthatóság kérdése 1987 óta foglalkoztatja a tudományos életet a turizmus területén. A probléma kiteljesedése 1995-re egy charta elfogadását eredményezte a fenntartható turizmusról folytatott konferencián, a Kanári-szigeteken. Alapjául az 1992-ben, a Rio-i Föld konferencián elfogadott irányelvek szolgáltak. Az itt elfogadott megállapodás az egyik legteljesebb értelmezése és javaslatrendszere az ökotirisztika általunk érintett területének. E szerint a turisztikai irányú fenntarthatóság definíciója a következő:
"A turizmusfejlesztés, menedzsment és tevékenység mindazon formái, amelyek fenntartják a környezeti-, szociális-, és gazdasági integritását, valamint jólétét a természeti, ember által alkotott és kulturális erőforrásoknak." (Croall: Preserve or Destroy)
Az IUCN (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources) a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezete. Az unió 1948-ban alakult meg, hazánk 1975 óta tagja, tagjai között kormányzati és nem kormányzati szervezetek egyaránt találhatóak. Az IUCN az Ökoturizmus Programjában fogalmazta meg a következőket:
"Az ökológiai turizmus vagy "ökoturizmus" a környezetért felelősséget vállaló utazás és látogatás a viszonylag zavartalan természeti területeken, azok természeti, valamint jelen és múltbeli kulturális értékeinek élvezete és értékelése céljából, úgy, hogy kíméli azokat a látogatás hatásainak mérséklésével, valamint a helyi népesség társadalmi, gazdasági előnyökhöz való juttatásával."
Az ökoturizmus a környezetért felelősséget vállalni tudó turisták utazása. Az ökoturizmus hosszú távon garantálja a természeti, kulturális, történelmi értékek és az erőforrások megóvását, hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, a lakosok jólétéhez, miközben újszerű, komplex turisztikai élményt nyújt a turistáknak.
Az ökoturizmus komplex megoldási lehetőséget kínál a védett természeti területek kezelői számára a vendégforgalom ellenőrzött keretek között tartására úgy, hogy a fejlesztésekből származó előnyökből a természetvédelem szervezetei mellett a helyi közösségek is részesülhetnek a felek kölcsönös megelégedésére.
A 20. század végére nyilvánvalóvá vált, hogy a turizmus fejlődésének napjainkban is tapasztalható iránya éppen azoknak a természeti értékeknek a pusztulásához vezet, amelyek a turisztikai termékek alapját képezik. A helyváltoztatásból, tartózkodásból és a szabadidő eltöltésének különböző formáiból eredő negatív hatások a természeti erőforrások elszennyeződéséhez és mennyiségük csökkenéséhez, az élővilág háborítatlanságának és változatosságának veszélyeztetéséhez, sok helyen pedig a természetes tájkép rombolásához vezetnek. Végül a turisták által egykor kedvelt célterületek elveszítik vonzerejüket. A világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágának szereplői közül éppen ezért egyre többen ismerik fel a helyzet súlyosságát és olyan megoldási lehetőségek után indult meg a kutatás, amelyek a turizmus hosszú távon fenntartható fejlődésének alapjául szolgálhatnak. Teszik mindezt a keresleti oldal egyre növekvő nyomásának hatására. Felmérések bizonyítják ugyanis, hogy a turisták nagy része számára a célterületen található érintetlen táj, változatos élővilág és a tiszta környezet a legfontosabb turisztikai vonzástényezőkké léptek elő.
E megerősödött, a környezetért felelősséget vállaló magatartás eredményeként a világ nemzeti parkjainak és más védett természeti területeinek száma és látogatottságuk mértéke fokozatosan növekszik. A természetvédelem oldaláról világszerte elterjedt az a törekvés, hogy az egyes országok természeti és táji kincsekben leggazdagabb területeit nemzeti parkká nyilvánítva őrizzék meg nemcsak a maguk, hanem az eljövendő generációk számára egyaránt. A megnövekedett érdeklődés és a megőrzési alapfunkció jelentős konfliktushoz vezet a működés és fenntartás során, ha megfelelő óvintézkedésekkel nem próbálják kivédeni azokat. Egyfajta szimbiózis megteremtése azonban elengedhetetlen, hiszen működésükön keresztül a nemzeti parkok fontos szerepet töltenek be a környezetért és természetért felelősséget vállaló magatartás széles körben való elterjedéséhez szükséges társadalmi-gazdasági változások megalapozásában.
A turizmus természeti környezetre gyakorolt terhelése mellett a fogadóterületlakosaira, illetve azok közösségeire vonatkoztatott pozitív vagy negatív hatásokat is figyelembe kell venni. A turizmus fellendülése nagymértékben hozzájárul egy terület gazdaságának fejlődéséhez azáltal, hogy pl. munkahelyeket teremt; de ezzel ellentétes folyamat játszódik le akkor, amikor a belőle származó bevételeket nem az adott terület fejlesztésére forgatják vissza. A turisták tömeges megjelenése a helyi lakosság mindennapi életét megzavarhatja, a különböző kultúrák találkozása mélyebb ellentétek forrásává válhat. A turizmus fenntartható fejlődésének elmélete megköveteli tehát az adott fogadóterületen élők aktív közreműködését és a fejlesztések folyamán részükre biztosított előnyök garantálását.
Hasonló viszony figyelhető meg a helyi közösségek részéről a védett természeti területekhez fűződő kapcsolatukban. A védett területeken a fenntartható természet- és racionális tájhasználat gyakorlati alkalmazásából következően ugyanis a természetmegőrzés szempontjait más ágazatokkal összhangban kell érvényesíteni. Ennek során számos olyan törvényi, jogszabályi megkötésnek, korlátozásnak kell eleget tenni, amelyek a nem védett területeken élőkkel szemben hátrányosan érintik például egy nemzeti park és környékének lakosságát.
Érthető tehát, hogy ha nem biztosítanak számukra megfelelő kompenzációt vagy megoldási alternatívát, akkor szembe kerülnek a természetvédelem érdekeivel és ellenállásuk végső soron a megőrzési funkció gyakorlását lehetetlenítheti el.
A megőrzés és bemutatás, ez a turizmus gyakorlati megvalósítása során első látásra kibékíthetetlen ellentét szimbiózissá formálható, ahol az ökoturizmus komplex megoldási lehetőséget kínál a védett természeti területek kezelői számára a vendégforgalom ellenőrzött keretek között tartására úgy, hogy a fejlesztésekből származó előnyökből a természetvédelem szervezetei mellett a helyi közösségek is részesülhetnek a felek kölcsönös megelégedésére.
Az ökoturizmus fogalmának számtalan meghatározása látott már napvilágot, melyek többé-kevésbé ugyanazokat az alapelveket tartalmazzák. Az IUCN (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources) - mely a világ hivatalos természetvédelmi szervezete, tagjai közt kormányzati és nem kormányzati szervezetek is vannak, 1948-ban jött létre, hazánk 1975 óta tagja - Ökoturizmus Programja által közzétett megfogalmazás szerint:
"Az ökológiai turizmus vagy "ökoturizmus" a környezetért felelősséget vállaló utazás és látogatás a viszonylag zavartalan természeti területeken, azok természeti, valamint jelen és múltbeli kulturális értékeinek élvezete és értékelése céljából, úgy, hogy kíméli azokat a látogatás hatásainak mérséklésével, valamint a helyi népesség társadalmi, gazdasági előnyökhöz való juttatásával."
