UGRÁS AZ OLDALRA
2015. 04. 08.
Épülhet a kisvasút
Elkezdődött a keskeny nyomközű vasút építése Márianosztra és Nagyirtás között, miután az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai átadták a munkaterületet a kivitelezőknek.

A beruházás a korábban már meglevő, de a hetvenes évek végére teljesen felszámolt kisvasúti pályaszakasz megújítását tűzte ki célul, mely a jövőben nem fát, vagy követ, hanem a Börzsöny–hegység természeti értékeire vágyó turistákat fogja szállítani. A pályaszakasz helyreállításával egy 6,9 km hosszú szakasz köti majd össze a két már működő erdei vasutat, így lehetővé válik majd, hogy Szobról egészen Nagybörzsönyig utazhassunk kisvasúton, ezzel is erősítve a már meglevő vasutak működését. A pálya kiépítését az Európai Unió is támogatja 600 millió forinttal. A beruházás megvalósításához természetesen szükség van a pályán gördülő járművekre és az azt kiszolgáló épületekre is, amit az Ipoly Erdő Zrt. biztosít saját forrásaiból.

A KMOP-3.1.1/E-2013-0001 sz. „Márianosztra - Nagyirtás közötti kisvasút teljes, turisztikai célú helyreállítása” címet viselő projekt hozzájárul a térségi környezetbarát turizmus minél szélesebb körű elterjesztéséhez, ugyanakkor éppen Márianosztra közelségéből fakadóan, a zarándokturizmus igényeit is szolgálja. A Márianosztrai kegytemplomon át juthatunk el többek között  gyalogos zarándoklattal Mátraverebély-szentkútra vagy éppen Czestochowa-ra is.

A kisvasúti pálya kivitelezési munkái - melyet az Ipoly Völgye kisvasút konzorcium végez el - várhatóan idén ősszel befejeződnek.

ende
Keresés



Somoskői Kirándulóközpont szálláshelye
Somoskői Kirándulóközpont szálláshelye
 
KATALINPUSZTAI KIRÁNDULÓKÖZPONT
KATALINPUSZTAI KIRÁNDULÓKÖZPONT
 
ZEBEGÉNYI ERDEI SÁTORTÁBOR
ZEBEGÉNYI ERDEI SÁTORTÁBOR
 
DOMSZKY PÁL MATRACSZÁLLÁS
DOMSZKY PÁL MATRACSZÁLLÁS
 
PÉNZÁSÁSI ERDEI TURISTAHÁZ
PÉNZÁSÁSI ERDEI TURISTAHÁZ
 
KIRÁLYHÁZA ALSÓ
KIRÁLYHÁZA ALSÓ
 
TÓVIK VENDÉGHÁZ
TÓVIK VENDÉGHÁZ
 
Márianosztrai Fogadóépület és Szálláshely
Márianosztrai Fogadóépület és Szálláshely
 
BÁNKI VENDÉGHÁZ
BÁNKI VENDÉGHÁZ
 
Kisirtáspusztai hegyi menedékház és táborhely
Kisirtáspusztai hegyi menedékház és táborhely
 
KIRÁLYHÁZA FELSŐ
KIRÁLYHÁZA FELSŐ
 
WENCKHEIM-HÁZ
WENCKHEIM-HÁZ
 
Kútbereki Turistaház, Matracszállás és Nomád Táborhely
Kútbereki Turistaház, Matracszállás és Nomád Táborhely
 
SZÉNPATAKI KULCSOSHÁZ
SZÉNPATAKI KULCSOSHÁZ